Aki a TV2 Tények hírolvasója, műsorvezetője továbbá a TV2 Akadémián osztályfőnök és beszédtechnikai szakember, de hivatásos MMA-ösztöndíjas előadóművész-versmondó, színházi ember, aki szerint nem bűn a férfisírás, aki sportember és ha kell, aszkéta is. Értékteremtő kezdeményező, a „Mondj te is egy verset!” mozgalom alapítója….
Milyen értékeket hozol a szülői házból?
Azért érdekes ez a kérdés és felvetés, mert drága jó atyámmal ameddig tudtam úgy beszélni, ahogy most már nem, akkor mindig volt egy kapocs, egy szál közöttünk, ami arról szólt, hogy én sms-ben vagy akár élő szóban mondtam neki, hogy „Édesapám, még nem igen, de egyre inkább igen!” – ez ugye arra a versre utal, ami Ady Endrének a Krisztus-kereszt az erdőn című munkájában fogalmazódik meg:
„Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk”
A keresztet látva az ember meg tudja emelni a kalapját mélyen. Ez az elfogadása annak, hogy én egy polgári keresztény családból származom, polgári értékrendeket vettem magamra. Amire megtanítottak a szüleim, az nem más, mint mindig sokkal inkább kifizetődőbb becsületesnek maradni, tisztességesnek, őszintének lenni, mint sem a hazugságokat, görbe utakat fejben tartva menetelni előre. Megtanítottak arra, hogy a család az szent, a család a legkisebb egység, ami sérthetetlen, és akikre még a legnagyobb bajban is számíthatunk. Ezt hoztam és ezt próbálom majd tovább adni értelemszerűen alakítva a 21. századi kívánalmakhoz, alakítva ahhoz is, hogy én mennyire vagyok ugyanaz az ember, mint aki édesapám vagy édesanyám. Csak bízom benne , hogy jó úton járok.
Mi az, amit édesanyádtól tanultál és picit te is olyanná lettél és mit kaptál édesapádtól?
Édesanyámtól tanultam az életrevaló, picit rafinált alkalmasságot, hogy meg kell küzdeni dolgokért, hogy lehet a semmiből – mint ahogy az egyik Wass Albert versben van – minden nap újra építeni valamit. Küzdeni, a családot egyben tartani, és lehetőség szerint, amikor bajban van az ember, vagy bárki, aki a körömhöz tartozik, nagyon, de nagyon összefogni.
Édesapámtól pedig kaptam egy nagyon magas szintű műveltséget. Ő egy széles látókörű ember, ezáltal tőle nem kaptam sok szót, de azoknak a szavaknak, amiket ő kimondott, mindig súlya volt. Kaptam azt, hogy például ő vitt le evezni, mondván, hogy túl kötöttek az izmaim, 8 évnyi úszás után kaptam egy olyan sportágat, ami az életem szerves része lett. Nem is a sportág a lényeg, hanem inkább egy olyan életszemlélet, ami a természettel van egy közegben, ami a természetet tiszteli, ami ezáltal megőrzi a pőreségét, a tisztaságát. Mert, hogy mi evezősök bármilyen szintet elérhetnénk politikailag, anyagilag… mégis amikor a hajóba beszállunk, egység van és bizony, aki nem húz, az kiesik. Húzni kell, küzdeni és minden nap ezt a csatát meg kellett vívni!
Mi a véleményed a megváltozott családtervezési szokásokról (pl. késői gyermekvállalás)?
Lehet, hogy sokan most megvetnek, vagy megkérdőjelezik, hogy miért fogalmazódik ez meg bennem, de alapvetően az én habitusomból is adódóan, kicsit máshogy állok a családhoz, a családtervezéshez, a házassághoz. Ez olvasható ki a Trimeszterológia című könyvemből is. Szóval nem mondjuk ki, nem merjük kimondani, hogy a házasság – de egyébként ebbe a holtodiglan-holtomiglan szentsége is beletartozik- nem azt jelenti, hogy nincs bűnbocsánat és nincs bűn! Nem azt jelenti, hogy a dolgokat ne kelljen megbeszélni, vagy hogy örökké minden szép, örökké minden tiszta és nemes, rügyező. Ez azt jelenti, hogy én felelősséget vállaltam valakiért, és ha vannak gyermekek, akkor valakikért.
A házasság szerintem egy férfi és egy nő vállalása a közös életre, a közös életből fakadó újabb életekre, amely felelősség és ami egy idő után igen, bármennyire is szép szó a szerelem, bármennyire is mindenki erre vágyik, hogy újra és újra szerelembe essen, de egy idő után az a láng bizony parázzsá változik. De meg kell próbálni a parazsat megtartani, a tüzet valahogy élesztgetni, valahogy működtetni is kell és ez egy fontosabb dolog, hogy működjön napi szinten. A logisztika, hogy ki, mikor, hova megy. Hogy mindig legyen valaki a gyerekekkel, hogy ha sok a teher, a gond, akkor a férj vegye le a felesége válláról a terhet. Én nem szégyellem: ha kell, vasalok, mosogatok, a mosógépet elindítom, takarítok, vagy éppen gyereket pelenkázok. Mert nem hiszem, hogy ma egy férfinak csak férjnek kell lenni és csak családfenntartónak, hanem – a korábbi korokhoz képest – sokkal inkább szerves részei vagyunk a családi létnek, a családi üzememeltetési rendszernek, amelyben át kell vállalnunk női feladatokat is. Mint ahogy a nők is átvállaltak tőlünk férfias feladatokat.
Szerinted mi a házasság értelme, célja?
Teljesen egyértelmű, a házasság célja maga a gyermek. Az értelme pedig az, hogy az ember társas lény. Én például nem bírok egyedül lenni egy másodpercet sem. Mióta gyerekeim vannak, ha egyszer- egyszer otthon egyedül kell lennem, amikor nincsenek a házban, megbolondulok, nem tudok mit kezdeni magammal! Hát ez is része, hogy igen legyen hangos az a ház s legyen mindig, akihez tudunk szólni mindaddig ameddig, tudunk szólni! Mert ugye az életben ez is benne van, hogy lehet majd olyan, amikor a társunk már nincs velünk. Vagy én már nem vagyok a társammal, de hát akkor is volt egy szép időszak, voltak emlékek, lesznek emlékek és akkor is van élet. Mert lehet, hogy a síron túl is tudunk üzenni.
Mi a véleményed a férfisírásról?
Vállaljuk be őszintén a könnyeket! Én nem bírok egy temetést végig nézni úgy, hogy ne sírnék, még akkor is, ha távoli az illető. Egyszerűen együtt érzek, fáj! Sírok egy színdarabon, sírok egy jó dalon, fölszakadnak a dolgok – de ez nem titok, nem szégyen. A férfivel kapcsolatban azt hisszük, hogy borostás, a minden harcon túlmenő, aztán kiderül, hogy lehet, hogy gyengébb, mint az adott nő! Hát akkor vállaljuk föl, hogy mi is esendők vagyunk, mi is érzelmileg foghatók vagyunk.
Ha újra kezdhetnéd az életed, mi az, amit másképp csinálnál?
Talán a színházi élettel való kapcsolatomat sokkal tisztábbra tenném. Befejeztem volna hamarabb a PhD-met, és ezt a színpadi jelenlétet nem egyfajta vágyként fogalmaznám meg, hanem mindennapos jelenként. De hát erre a jó Isten mást mutatott, más pályát szabott, ezért is vagyok talán a televíziónál, vagy voltam eddig is itt-ott amott. De közben meg mondom a verseket, tehát mégis kaptam valamit, ami talán egyedi, talán más, talán fontos és vinnem kell az úton.
Van olyan gyermekkori álmod, ami teljesült?
Olimpia bajnok akartam lenni! De aztán rá kellett jöjjek, hogy nem én leszek az az evezős, aki olimpiai bajnok lesz először Magyarországon. Sokkal több munka, sokkal több minden kellett volna ahhoz.
Ha bárkivel találkozhatnál – élő, vagy nem élő személlyel – ki lenne az és miről beszélgetnél vele?
Laurence Oliviér, a világhírű színész. Nagyon-nagyon sokat olvastam és láttam tőle, nagyon kíváncsi lennék arra, hogy ha így „face to face” találkoznák, az a sok minden, amit olvastam valós-e? Ugyan így Latinovits Zoltán, aki korát meghazudtoló módon megrázott egy óriási társadalmi rendszert, színházat, és előadó művészetet! A harmadik személy pedig, aki most már szent, II. János Pál pápa, akinek a tekintete, a jósága és hát az, hogy ő is színésznek tanult nagyon izgalmas. Tán meghívnám egy sörre és úgy beszélgetnénk. Nagyon érdekelne, hogy hogy, mert ilyen bátor lenni 1981-ben, és hogy ő miket látott, mennyivel volt több az ő adottsága, leszületettsége, mert láthatóan ő kitűnik a pápák közül is.
Kik voltak a mentoraid és mit tanultál tőlük?
Nagyon fontos Lukácsi Huba személye, aki a Latinovits Zoltán diákszínpad alapítója-rendezője. Ő fedezett föl 14 évesen, ő állított arra a pályára, amit úgy hívunk, hogy színházművészet, ma már inkább pódium művészet. Ő tőle tanultam a hitet, a szakrális színház teremtés eszközeit és azt, hogy igen nemesen kell kint állni még a színpadon is.
Ferenc Éva, akivel közös előadó estünk volt. Mindig csak annyit mondott, hogy: „Drága kicsi Bencém, ezt most egy kicsit lélekből jobban, lélekből!” Nagyon köszönöm neki, a „lélekből többet” a legnehezebbet kérte, de a nélkül nem mennének a versek.
Schulek Ágoston, aki a TF-esték úgynevezett gyülekezetére meghívott. Első hívó szóra majdnem nemet mondtam aztán szépen rájöttem, hogy nekem ott helyem, szerepem van. Ezáltal kaptam nagyon sokakat, kaptam egy közösséget, amelynek egy idő után a leginkább foglalkoztatott tagja lettem. Kaptam egy fantasztikus társaságot: Jókai Annát, Bánffy Gyuri bácsit, Maczkó Máriát, Vikidál Gyulát, Varga Miklóst, nem tudom végig mondani a sort. Budai Ilona, Döbrentei Kornél, Kondor Kati. Ők láthatatlan szellemi közösségnek az együvé tartozó tagjai. Az egészet kell nézni, tehát egyenként sem tudok kiemelni senkit. Ők voltak együtt az építőkövei annak, aki lettem. Hogy mivé lettem? Egy versmondó emberré, aki televízióban is látható. Az én nagy példaképem még Bözsöny Ferenc, aki a magyar rádió bemondója, akiről kevesen tudják, de versmondó ember is volt. Nagyon jól értelmezve mondott verseket Vadász Ágival egyetemben, de Mohai Gábor is. Én ezt vallom, hogy aki a tv- ben ”csak” hírolvasó – idéző jelbe téve – azért alapvetően sokkal többes személyiség. Tud pódiumon is létezni, mint a Szalóczy Pali. Van hangja, kiállása és van egy fajta színpadi jelenléte, mint ahogy a kamera előtti jelenlét is kell. Innentől kezdve érthető tehát, hogy a verseket nem önmagam szórakoztatására választom. Nem azért, mert rosszkedvem van, nem azért, mert jó kedvem van, hanem mert kapom őket. Régen Schulek Ágostontól kaptam most már rengeteg embertől kapok kérést, hogy mondjam el és én nagyon örülök neki. Így volt Jelenczki István filmrendezővel, akivel a Reményik filmet csináltuk. Tőle kaptam Reményiket…. és bővül a paletta úgy is, hogy kérem szépen meg kell tanuljak új és új módon verset mondani. Nincs olyan, hogy jó vagy rossz versmondás. Versmondás van, ami vagy ott van, vagy nincs ott.
Nehéz neked ebben a sokszor felszínes világban megtalálni az értékeket?
Szerintem közhelyeket mondunk azzal, hogy felszínes a világ, közhelyeket mondunk azzal, hogy érték-válság van. Nagyon sokrétű ingerforrásban élünk, de azért azt is látni kell, hogy amikor az ember ténylegesen letérdel, mert az élet letérdelteti, akkor mégis az értékekhez nyúl vissza. Ilyenek a versek, a jól megírt szövegek. Tehát lehet, hogy érzelmi instabil állapotokat hoz létre ez a modern világ, de alapvetően emberként, amíg emberi arcunk Nagy Lászlótól elcsókolt módon létezik, addig nem kell félni. Kérdés az, hogy át tudjuk-e menteni gyerekeinkbe, azokba, akik utánunk jönnek. Vagy őket tisztán a technicizált világ, a digitalizáció fogja majd irányítani? Őket már jobban féltem. Nehezebb is az ő dolguk.
Vannak olyan emberek körülötted, akik valódi partnerként értik a te mély érzésű, érzelem gazdag személyiségedet? Akikkel úgy igazán tényleg tudsz beszélgetni?
Akikkel merülni lehet – nem a bor mértékét illetően – , hanem a társadalmi létezést illetően. Minden emberrel jó beszélgetni! Ugye Cseh Tamás járt kocsmáról- kocsmára, talált mindig jó beszélgető partnereket, ez így van ma is.
Vannak tiszta, jó érzésű emberek, akik nem a nagy reflektorfényben állnak, hanem valahol egy sötét zugban. Valahogy ő hozzájuk kell eljutni.
Mesélj, kérlek a ’Mondj te is egy verset!’ Kezdeményezésről! Milyennek kell elképzelni egy ilyen estet?
6 éve hoztam létre, hogy legyen egy hely, egy fórum, ahol mindenki – szlogenünk is ez: ”Itt mindenki elmondhatja a magáét!”
Tehát itt mindenki elmondhatja azt, ami benne van. Úgy érzem, hogy középiskolai tanulmányaink során mindenki verset ír, mindenki verset író ember. Aztán utána valami miatt a versektől eltávolodik, ez persze köszönhető a magyartanároknak is, akik nem azt tanítják, hogy olvasni szeress, hanem számon akarnak kérni adatokat és köszönhető annak is, hogy mindenki magára vesz ilyen vagy olyan társadalmi szerepet. Ügyvéd vagyok, orvos vagyok és ennek megfelelően is viselkedem. Holott aki verseket tud értelmezni az sokkal könnyebben tud fogalmazni, bővebb a szókincse, jobb az írás képessége, készsége ergo még orvosként is sokkal inkább hiteles tud lenni. A” Mondj te is egy verset!” lényege nem az, hogy előadóművészeket képezzen. Ez egy fórum, ahol mindenki a megadott költő, megadott versét elmondhatja. Jó hír, hogy bár 6 éve jött létre, és mindenki azt mondta, hogy nem fog működni meg elapad ez a lendület, most már Kaposváron is van versmondó körünk, Szentendrén most alakul a versmondó körünk. 2021 második felében Pasaréten is létre jön a kezdeményezésünk, miközben működünk tovább az első kerületben, online-ban is. Én azt látom, hogy nagyon sokunknak szüksége van arra a 4-5 percre, amit ez jelent. Feltöltődik, elgondolkodik és utána tudja folytatni akár a családapai, családanyai küzdelmeket, akár az ügyvédi vagy orvosi pályát. Ezért van, a „Mondj te is egy verset!”, és ezért próbálunk mi újabb és újabb fórumokat és felületeket nyitni. Közösséget építünk, amiben az összetartó erő nem a politika, nem a közös társadalmi nézet, hanem a versek. Mert hogy egy költőnek, legyen Kosztolányi, Babits, Ady, bárkinek ezer olvasata van. Ezeket az olvasatokat akarjuk felszínre hozni, és ettől izgalmas egy-egy ilyen együtt lélegzésünk.
Milyen egy zenés-verses est Szakcsi Lakatos Bélával és Kathy-Horváth Lajossal?
Szakcsi Lakatos személyében egy világ óriást, egy zsenit kaptam, akivel együtt dolgozni, együtt munkálkodni fantasztikus. Tényleg ott van a csibész mosoly a szemében, nem sokan látják, de ott van! Hihetetlen érzékenységgel és virtuóz tudással, tényleg imádok vele dolgozni. Katartikus élményeket tudunk együtt Lajossal is megerősítve létrehozni. De most egy új technikán kísérletezem AGWeinbergerrel, ez a loopolásos előadóest. Játszunk és valamivé összeállunk, és közben mennek a fölvett dolgok.
Milyen terveid vannak a 2021-es évre?
Szeretném, ha a „Mondj te is egy verset!” kezdeményezés megerősödne egy új helyszínnel, amit úgy hívunk majd, hogy „Pasaréti Közösségi Élet” bővülne. Szeretném, hogy, amit elkezdtem, ez a fajta kultúr-művészeti, előadó művészeti trend, moderné válna, divattá válna! Egyébként rentábilis, szerintem gazdaságilag és társadalmilag is. Egy 55-60 perces estéről van szó, amit könnyen be lehet fogadni, finom borok kóstolásával, ami akár egy üzleti vagy baráti beszélgetéssé alakulhat. Miközben persze kelek és a TV2-ben mondom a híreket. Nem beszélve arról, hogy ha a televízió újabb és újabb felületeken számít rám, én készen állok, nagyon élvezem már, hogy lassan 2 éve itt vagyok! Sőt már osztályfőnök is vagyok a TV2 Akadémián, és ott is rengeteg olyan személlyel, személyiséggel találkozom, akik által több leszek, tanulok, és akiknek megpróbálok adni. Nem csak, mint osztályfőnök, hanem, mint beszédtechnikai tanár vagy kommunikációs ember, hiszen ezzel foglalkozom 2004 óta. Ez az, amihez értek és amiből mások merítkezni tudnak.
