Élményeket adunk.

Marokkó három felvonásban

120

Ötnapos élmény

Marokkó arab állam Északnyugat-Afrikában. Körülbelül négy és fél óra repülőút vár rád, ezért az európai nagyvárosoknál megoldható egynapos kiruccanás itt nem kivitelezhető, de az olcsó szállások és a megannyi kaland kárpótol majd ezért. A légitársaságok ötnaponta repülnek, így legkevesebb négy éjszakát érdemes maradnod a célállomások valamelyikén: Agadirban vagy Marrakeshben. Párnapos kiruccanás esetén inkább utóbbit célozd meg, a legnyugatibb arab országban ugyanis nagyok a távolságok. Marrakeshben viszont az utánozhatatlan hangulat közepébe csöppensz – a pálmafák fölé magasodó Koutoubia mecsetre, a nyüzsgő bazárokra, és a napnyugta után feléledő Jemma el-Fna téren elköltött ízletes vacsorákra mindig emlékezni fogsz

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

A Koutoubia mecset Marrakeshben. Ide csak mohamedán vallásúak léphetnek be. Ebből a városból ráadásul viszonylag gyorsan eléred az Atlasz-hegység vonulatait, vagy a Szahara szélét, ahol kipróbálhatod, milyen is az igazi sivatagban járni – idő szűkében legegyszerűbb, ha szervezett kirándulásokra jelentkezel, így nem kell a részletekkel bajlódnod, és igazi afrikai-arab kalandtúrában lesz részed.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Kilencnapos kaland

Ha kicsit több időd van, de alap, hogy az olcsó légitársaságokkal jössz-mész, akkor legjobb, ha kombinálod a két desztinációt! Érkezz szintén Marrakeshbe, és járd körbe alaposan a várost, hiszen a hosszabb tartózkodási idő miatt kiélvezheted a hely adta lehetőségeket. Az autentikus élményért hotel helyett érdemes úgynevezett riádokban megszállnod – ezek jellegzetes kis épületek elképesztően hangulatos belső kertekkel, amelyek nemcsak azért szuperek, mert a kultúra egy újabb szeletét élvezheted testközelből, de a napi nyüzsgés levezetéséhez is kellemesebb környezet, mint egy szállodai szoba.

Athbenhadu erődítménye 1987 óta szerepel az UNESCO világörökség-listáján.

A marrokóiak híresen vendégszeretők, így mindent megtesznek majd a kényelmedért, úgyhogy a nagy szállásfoglaló oldalakon nyugodtan csapj le ilyen lehetőségekre. Kilenc nap alatt arra is lesz időd, hogy egy komplett két-háromnapos sivatagi túrát tegyél, amelynek során a berberek jellemző falvaiban alhatsz – itt persze nem számíthatsz ötcsillagos luxusra, cserébe megismerkedhetsz a barátságos helyi lakosok életével, éjszaka pedig a fényszennyezettség-mentes területen gyönyörködhetsz a csillagos égboltban.

Pár napra utazz le délre, Agadirba, ahol még télen is nagy esély van rá, hogy húszfokos napsütésben ejtőzz az óceánparton, sőt, esetleg meg is mártózz a habokban. Nyugodtan menj vonattal, csak vegyél inkább első osztályra jegyet, így garantáltan lesz ülőhelyed az úton.

Kéthetes körút

Ha legalább ennyi időre el tudsz utazni Marokkóba, még több látnivalót és várost látogathatsz meg, hiszen lesz így sikeresen leküzdheted a távolságokat. Ebben az esetben azonban legfeljebb az egyik utat érdemes fapadossal megtenned, ezek ugyanis az ország déli felébe repítenek, így rengeteg időt emésztene fel északra kalandozni, majd visszatérni – a legjobb, ha Marrakeshbe érkezel vagy onnan indulsz haza, a másik utat pedig Casablanca, Fez, Rabat vagy Tanger reptereire célzod. Ha csak a kultikus film miatt néznéd meg Casablancát, a turisták visszajelzése alapján nem érdemes odalátogatnod, de az 1993-ban átadott új, hatalmas II. Hassan mecset miatt már megér egy nézelődést.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Rabatot, a fővárost ne hagyd ki, mert nagyon érdekes elegye a régi és új kultúrának, az erőd pedig az UNESCO világörökségei közé tartozik. A Fez-i medinát is érdemes meglesni – szinte az középkor óta érintetlen a világ legnagyobb autómentes övezete, a mai napig szamarakkal szállítanak itt. A lüktető tömegre a tetőteraszokról, mentateát szürcsölgetve nyílik a legjobb kilátás. A természetkedvelőknek pedig kötelező program Erg Chebbi homokdűnéi a Szaharában, a Magas-Atlasz keleti oldalán található Todra-szurdok, és az Anti-Atlaszban elérhető gyalogtúrák.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Közlekedni vonattal, busszal a legtanácsosabb, autót vezetni ugyanis még a leggyakorlottabb sofőröknek sem egyszerű a kaotikus közlekedési kultúra miatt. Vezetés helyett autós transzferek is elérhetők szinte mindenhol, ráadásul kedvező összegekért.

Útikalauz az országhoz

Biztonság: Marokkó az egyik legstabilabb arab országnak számít, a megtisztelő címet pedig tudatosan őrzik. Nincs terrorveszély, a helyiek nagyon kedvesek, segítőkészek, remek vendéglátók. Az árusok viszont mindent megtesznek, hogy vásároljunk tőlük, ezért kiabálnak, még hozzánk is érnek, de legyünk határozottak, ha nem akarunk, szó és vásárlás nélkül menjünk tovább!

Egészség: Sem védőoltás nem kell, sem egyéb extra kockázat nem fenyeget. Persze légy körültekintő, mert az új fűszerek, alapanyagok megterhelhetik a gyomrodat, de nyugodtan próbáld ki az utcai kifőzdéket, mert isteni ételeket árulnak.

Időjárás: Tavasztól őszig látogatnak ide a legtöbben, de nyáron iszonyú a forróság, így ha nemcsak napozni mennél, az év bármely szakával jól jársz, és előfordulhat, hogy a pálmák alatt strandolva álmélkodsz az Atlasz havas látványán.

Nyelv: A hivatalos az arab, de franciául szinte mindenhol beszélnek – angolul már kevésbé értenek, de turistaként azért elboldogulsz.

Vallás: A lakosság nagy többsége muzulmán, ezért az öltözködés során érdemes ezt figyelembe venni, de a nőknek Marokkóban fontos és megbecsült szerepük van a társadalomban, hiszen ők szervezik a család életét, így nem kell atrocitástól tartani.

Jelentkezzen be vagy regisztráljon a kedvencekhez mentéshez!